Sunday, December 15, 2013

Corvinus café / nyugati



Corvinus café négy helyen található, igazi egyetemi kocsmalánc eddig kettőhöz volt szerencsém, és igen pozitív benyomást hagytak maguk után. A nyugati mellett található café elegáns, belül bőrkanapék, tévék a falon, két külön terem, amiket jobb lefoglalni érkezésünk előtt legalább 5 nappal, ugyanis hétvégén tömve vannak. Ez nyilvánvalóan nem az elegáns berendezésnek, vagy az ezoterikus fényeknek köszönhető, sokkal inkább a híres akciónak, miszerint két koktélért bagatell 850 forintot kérnek el. A koktélok palettája széles, külön csoportosítva alapital szerint, körülbelül 60 fajta, melyből (büszkén állíthatom) eddig majdnem ötvenhez volt szerencsém, Ezek az italok természetesen nem a pálmaerdő-kisesernyő kategóriába tartoznak, de ár/érték arányban eléggé ott vannak a topon, finomak, és ráadásul alkohol is van rendesen bennük. Kedvenceim a swimming pool, godfather és a manhattan. Két fajta csapolt sör van, Dreher (390) meg valami házisör (320), üveges sörből kb. 10 fajta, Arany Ászoktól (320) Hb Weissbeer-ig (590). A pezsgőt meglehetősen drágán mérik, 2500 forintért, de ide úgyis koktélozni megy az ember. A flaming lamborghini a prémium koktélok közé tartozik, nem játszik az akcióban, mégis megéri beruházni rá, ezer forintért, mert rúg, mint az állat. A helyen self service működik, pultosokkal nincs baj, egyedül a biztonságiaknak szokásuk éjfél után meghülyülni, és a vendégeket baszogatni, de elviselhető.

Pozitívumok: Koktélakció, elegancia, fiatal közönség
Negatívumok: tömeg, egyszerre 25 koktélt kirendelő ELTE-sek


Limit Bár


A limit a körúton található, a gong café 2 szomszédságában. Kívülről, amennyiben az akciókat hirdető táblákat nem vesszük figyelembe, drágának tűnik, de ahogy szemügyre vesszük az itallapot, kellemesen csalódunk. Bent elegáns a berendezés, kivetitők, fotelek, kényelmes székek, három szint, külön feloglalható szobák, kb olyan feelingje van, mintha egy vidéki palotában lennénk . Az emeleten is található egy pult, így nem kell a lépcsőn ittas állapotban henteregni. A kiszolgálás sajnos kizárólag a pultnál van, de a pultosok szépsége és türőképessége bőven kárpótol. Délben mentem, egy randit szerveztem ide, tudtam, hogy lehet enni is, és állítólag jót. Kezdetnek kértünk egy baconos sajtburgert, 1600 forintért, amit ugyan egy kicsit sokalltam, ám amikor kihozták, újabb kellemes csalódásban volt részem. A burger hatalmas, mellé jár sültkrumpli, káposztasaláta, valamint ketchup, és az íze is kiváló. Mellé a ház sörét, Mister csapolt sört rendeltem, 290 forintért, amiről annyit kell tudni, hogy semmit, csak hogy elmegy, partnerem pedig házi meggyes sört, ami borzasztó volt. Az 1200 Ft/ üveg Törley pezsgő viszont bőségesen kárpótolt minket, az éjjelnappaliban is többe kerül. A koktélokat kb 500 forintért vesztegetik, felesek 200tól. Érdemes egy hétvégi estén lefoglalni néhány asztalt és meginni pár pezsgőt a rokonlelkű alkoholistákkal.
Pozitízumok: hamburger, ár/érték arány
Negatívumok: meggyes sör.
https://www.facebook.com/Limitbar


Tuborg Csapoló


Éppen a Dobozba igyekeztünk, mikor belebotlottunk ebbe a kocsmába. Régóta ki akartam próbálni már, mert nagyon jó ötletnek tartom azt, hogy mindenki magának csapolja a sört, amit egy számláló mér, így nem kell a pultnál szarakodni. No tehát, reményektől eltelve beléptünk a helyre, elsőre minden fasza. Odamegyünk a pulthoz, hogy akkor lehet e sört csapolni. Lehet, persze, foglaljunk nyugodtan helyet, csak cseréli a hordót.

Gong 2.


A gong café 2 a körúton található, hívogatóan zöldell, kihallatszódik a fiatal egyetemisták nevetgélése. A helyhez még inkább kedvet kapunk, mikor meglátjuk a táblát, mely szerint a korsó arany ászokot mindössze 220 pengőért mérik, ami még a körúton is igen olcsónak számít. Bemegyünk, a hely tágas, bent 2 szint várja a fiatal alkoholistákat, kint pedig fűtött dohányzóterasz.